Jean-Claude Juncker

Trump és Putyin küzdelme fogja meghatározni a gázszámládat?

Heves küzdelem folyik az Egyesült Államok és Oroszország között az európai földgázpiacért. Európa bizonyos országaiban a közel-keleti és (észak)-afrikai LNG már az árakat tekintve is versenyképes, Donald Trumpnak a globális kereskedelem átformálására irányuló tervei, valamint az amerikai gáztermelés bővülése pedig hamarosan a tengerentúli termelőket is helyzetbe hozhatja. Ez pedig a magyar gázellátás jövőjét is befolyásolhatja.

Macron nem ájult el a Trump-Juncker találkozó eredményeitől

Emmanuel Macron francia elnök szerint a jelenlegi nemzetközi viszonyok, a "kontextus" nem teszi lehetővé az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti széles körű kereskedelmi megállapodást - az államfő erről Madridban beszélt csütörtökön Pedro Sánchez spanyol kormányfővel közös sajtótájékoztatóján.

Megállapodott Trump Junckerrel

Az Egyesült Államok elnöke kölcsönösen előnyös kereskedelemre törekszik az Európai Unióval - legalábbis ezt ígérte, amikor fogadta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét. A vezetők a rövid ismerkedő, sajtónyilvános tájékoztató után vonultak el a két órás tárgyalásra, ahonnan magyar idő szerint este 10 körül szivárogtak hírek és ezt követően került sor a sajtótájékoztatóra a Fehér Házban, ahol felvázolták a megállapodás részleteit. Az amerikai tőzsdeindexek a kereskedés utolsó perceiben emiatt kaptak látványosan erőre.

Túllőtt az eredeti célon a Juncker-féle uniós fejlesztési terv

Az Európai Stratégiai Beruházási Alap túlteljesítette az eredeti 315 milliárd eurós beruházási célt, és indulása, 2015 júliusa óta 335 milliárd euró beruházást mobilizált az Európai Unióban - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán. A Juncker-tervnek becézett programot tavaly év végén kibővítették, így az új cél szerint 2020-ig összesen 500 milliárd eurónyi beruházás mobilizálását kell elérnie, amire az eddigi előrehaladás alapján minden esélye meg van.

Nem enged Brüsszel: beidézték Lengyelországot az uniós atombomba eljárásban

A héten már megjelentek olyan sajtóinformációk, hogy az Európai Bizottság felső vezetésében kialakult megosztottság miatt végül ejteni fogják a Lengyelország ellen tavaly decemberben elindított 7-es cikk szerinti, az uniós szlengben atombombának is nevezett, eljárást, de péntek este a lengyel PAP hírügynökség úgy értesült, hogy mégsem ez a helyzet.

Juncker üzent az olaszoknak és nekünk is - Két nagy kihívást lát az EU-ban

"Olaszország Európa közepe, megérdemli a bizalmat és a tiszteletet. Az ország nagyon sokat tett Európa egységének megteremtéséért" - ezekkel az elismerő szavakkal kezdte a Brussels Economic Forum mai nyitóelőadását Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke ezzel a minap felállt új olasz kormánynak és a 60 millió olasznak is üzent, akiket egyébként éppen az egyik uniós biztos sértett meg múlt héten egy üzenetével, majd rögtön bocsánatot is kért. Az uniós gazdasági és pénzügyi szabályok radikális átalakítását is céljául tűző új olasz kormánynak szóló üzeneteken felül Juncker az eurózóna és az Európai Unió integrációja mélyítésével kapcsolatban is megosztotta gondolatait, majd volt uniós biztosként Kristalina Georgieva, a Világbank vezérigazgatója adott helyzetértékelést a világ legnagyobb konvergenciatámogató rendszeréről, az Európai Unióról. Az eseményről szóló további beszámolóink:

A birodalom visszavág: tényleg készül a magyarok és a lengyelek elleni fegyver Brüsszelben

Az Európai Bizottság a német és francia kormány támogatásával azt akarja, hogy a 2021-től induló uniós költségvetés forrásait igenis kössék hozzá a jogállamiság alapfeltételéhez, hogy ezzel erős üzenetet küldjenek a magyar és lengyel kormány felé, miszerint az EU-pénzeik bánhatják, ha megsértik az unió alapelveit - írja átfogó cikkében a Reuters. A hírügynökség egyik forrása szerint az "illiberális demokrácia" modell, amely a menekültek brüsszeli kényszerbetelepítésével, mint birodalmi kényszerítéssel is riogat, nagyobb veszélyt jelent az EU-ra, mint a brit kilépés, így mindenképpen fel kell ellene lépni.

Zöld az út az EU legnagyobb gazdasági partnerségi megállapodásának aláírására

Miután lezárultak a szakmai tárgyalások, az Európai Bizottság ma az Európai Tanács elé terjesztette a Japánnal létrejött gazdasági partnerségi megállapodásról és a Szingapúrral létrejött kereskedelmi, illetve beruházási megállapodásról folytatott tárgyalások eredményét. Ezzel megtette az első lépést a megállapodások aláírása és megkötése felé. Fontos tudni, hogy a Japánnal létrejött megállapodás az Európai Unió által valaha tárgyalt legnagyobb kétoldalú kereskedelmi partnerség - fokozott jelentősége van a mai napnak.

Holnap lemondhat Juncker, vagy az embere - Rendkívül fontos szavazás jön

Nagy ütést kapott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hétfő este az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságától: a szavazás ugyanis nagy többséggel azt hozta ki, hogy Juncker indítsa újra a Bizottság főtitkári posztjának betöltésére a jelölési folyamatot. Az EP-nek tehát nagyon nem tetszik a belterjesnek tartott kinevezési módszer, illetve a bulldózernek tartott Martin Selmayr személye, ami így együttesen évtizedek óta nem látott egymásnak feszülést váltott ki az Európai Parlament és az Európai Bizottság között. Az új főtitkárról holnap, szerdán, délután lesz az Európai Parlamentben a plenáris szavazás és arra az esetre, ha blokkolnák Selmayr kinevezését, Juncker már korábban kilátásba helyezte a lemondását. De az is lehet, hogy a konfliktus feloldásaként még előtte Selmayr mond le - foglalja össze a rendkívül kiélezett helyzetet az EurActive.

Új jobbkeze lesz Junckernek és Navracsicsnak

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy döntött, hogy a március 1-jén nyugdíjba vonuló bizottsági főtitkár helyére eddigi saját német kabinetfőnökét, a bulldózerként is ismert Martin Selmayrt nevezi ki. Selmayr helyére pedig első alkalommal kerül majd nő, a spanyol Clara Martínez Alberola személyében. Juncker emellett ma öt új főigazgatót (köztük két nőt) és öt új főigazgató-helyettest (köztük négy nőt) nevezett ki. Navracsics Tibor magyar uniós biztos mellett is változik a főigazgató személye: a ciprusi származású Themis Christophidou lesz az oktátásért, kulturáért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos "jobbkeze".

Juncker új brit EU-tagságról álmodik

Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzáfűzve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Mégis levágná Brüsszel a Magyarországnak fontos pénzeket!

Úgy tűnik, hogy a hétfő-keddi brüsszeli konferencián csak előcsalogatta a tagállamok véleményét az Európai Bizottság a 2020 utáni uniós költségvetés kereteiről és igyekezett elkerülni a konfliktusokat, aztán a mai uniós biztosi ülés után a büdzsé kidolgozásáért felelős biztos már "páratlanul nyílt és őszinte" utalásokkal felfedte, hogy valójában mit tervez - rajzolódik ki a Bruxinfo összefoglalójából.

Juncker: vezető szerepe lehet a V4-nek, ha betartja a szabályokat

A Lengyelországgal szemben még karácsony előtt elindított jogállamisági eljárásról tárgyal ma Brüsszelben az új lengyel kormányfő Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel és erre időzítve adott egy békülékeny hangvételű interjút ma az ARD német országos közszolgálati televíziónak Juncker. A beszéd uniós támogatásokkal kapcsolatos üzeneteit egy tegnapi konferencián már elmondta Juncker, miszerint nem híve annak, hogy büntetésként a kohéziós támogatásokat csökkentsék, illetve a kifizetéseket jogállamisági feltételekhez kössék.

2020 utáni EU-pénzek: remek híreket mondott Magyarországnak Juncker!

Az eddigi költségvetési tervezési módszer ellenkezőjével kell összeállítani az EU 2020 utáni, 5, vagy 7 éves költségvetését és a felső korlátot meg kell emelni - többek között ezt szorgalmazta egy mai brüsszeli csúcskonferencián Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke nem támogatja a kohéziós és agrárforrások csökkentését, csak a modernizálását, ami jó hír Magyarországnak, és a kifizetések politikai feltételekhez (pl. jogállamisági kritériumokhoz) kötése sem jött elő igazán beszédében. Úgy tűnik, hogy az ilyen "árukapcsolást" a (még) német külügyminiszter sem támogatja, de a francia EU-ügyi miniszter igen. A németek a jelek szerint hajlandók többet is befizetni a közös kasszába. A Bizottság várhatóan május végén mutatja be hivatalos javaslatát a 2020 utáni uniós költségvetésre, azután indulnak a kemény viták. A magyar és lengyel álláspontról, illetve egyéb megszólalók javaslatairól ebben a cikkben külön írtunk:

Nekimehet Brüsszel a lengyeleknek, januárban egyezkedik az új miniszterelnök

Ha az Európai Bizottság úgy dönt, hogy jövő héten elindítaná a lengyel bírósági reformok miatt a nukleáris opciónak mondott eljárást az országgal szemben, akkor azt a németek és a franciák támogatni fogják, de a következő napokbeli egyeztetésekkel mindez még elkerülhető - jelezte pénteken az EU-csúcs után Angela Merkel német kancellár. Vélhetően emiatt a már hazafelé tartó új lengyel miniszterelnök azt jelezte: jövő januárban hosszabb időre is leül majd egyeztetni a kérdésről Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel.

A kötelező magyar euróra emlékeztet Juncker

"Eső előtt köpönyeg Európának" címmel jelent meg a mai Világgazdaságban Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök cikke, amelyben összefoglalja azokat a bizottsági erőfeszítéseket, amelyek az EU egységét és az eurózóna stabilitását hivatottak elérni, emlékeztet a magyar euróbevezetés szerződésben vállalt kötelezettségére és rámutat a múlt héten Brüsszelben ismertetett további integrációs tervekre is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.